Sokat agyalok mostanában. Talán többet is, mint szükséges lenne. Főleg a jövőről, jobban mondva az én jövőmről.

A téma unalmas, és lerágott csont, de egyre jobban stresszelnek a drága pedagógusaink az érettségivel, a ponthatárokkal, a lehetetlennek tűnő álmokkal és elképzelésekkel. Nem vagyok nyugodt. Egyáltalán nem. 

444 pont. Brutális. Nem lehetetlen, mert előttem is megcsinálták már. Megvan a B terv is, de nem mondok le az elsődleges célról. Anyu azt mondta, merjek nagyot álmodni. Én pedig egyelőre kicsit kételkedve, de próbálom erre rávenni magam.
Minden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljön. Sok szabadidőt kell feláldoznom, rengeteget tanulnom és többnyire elegem lesz a világból. De vajon számít ez, ha a céljaim eléréséről van szó?
Persze, ott van az elbukás esélye is, de az ott lesz mindig, bármit teszek. Legalább, ha tudom, hogy mindent megtettem, akkor emelt fővel bukok el. Az meg még mindig jobb.

Péntek este. A délutánom ráment a takarításra. Most kint esik az eső, nekem pedig randim van... a szóbeli nyelvvizsga témákkal :D Itt kezdődik a szabadidő feladása.
Holnap különangol reggel 9-kor, este azért berúgunk, mert így ezt már nem lehet bírni, vasárnap relax.

A jövő hét brutális lesz, hétfőn angol prezentáció, kedden matek tz., szerdán biosz tz., nyelvtanon felelés. Csütörtökön PTE-BTK nyílt nap, pénteket kiveszem szabadságnak és lelki rákészülésnek, szombaton nyelvvizsga.

Nincs idő hisztizni, nincs idő összeomlani, csak csinálni kell a dolgomat és kész. Ez az egy lehetőségem van, és nem szúrhatom el.